Egy orvos életregénye

Nagy érdeklődés övezte Munk Artúr: Köszönöm addig is… című könyve harmadik kiadásának bemutatóját Topolyán

S-s, Magyar Szó, 2018. szeptember 12., 11:17

A Topolyai Napok 2018 elnevezésű rendezvénysorozat részeként került sor hétfőn este Munk Artúr: Köszönöm addig is… című könyvének bemutatójára Topolya Község Múzeumában.

A múzeumban a Munk Artúr életét és munkásságát bemutató kiállítás ideje alatt számos, a témához kapcsolódó kisebb-nagyobb rendezvény, játszóház és műhelymunka is megszervezésre került. A Köszönöm addig is… harmadik kiadásának könyvbemutatója a korábbi eseményekhez hasonlóan nagy népszerűségnek örvendett, és sok embert vonzott a múzeumba.

A telt házas könyvbemutató során Gazsó Hargita intézményvezető, Negyela László Márk, a kötet szerkesztője, és Hicsik Dóra, a kötet lektora beszélgettek a műről, ami Munk önéletrajzi regénye, egyszersmind helytörténeti mű is. Egy kisfiú felnőtté válását, tanulmányait, szerelmét, életének fordulatait mutatja be, karöltve a kor Szabadkájának bemutatásával. A regényben azonban a korabeli város mellett feltűnnek a korabeli emberek is, méghozzá nem mások, mint Kosztolányi Dezső és Csáth Géza, akik Munk osztálytársaiként és barátaiként, hétköznapi, csintalan gimnazistákként jelennek meg kezdetben.

Amint azt Gazsó Hargita elmondta, a Munk Artúrt bemutató kiállítás elkészítését nagyban segítette a Köszönöm addig is… 1953-as és 56-os kiadása. A műből vett idézetek a kiállított tárgyak és képek mellett nagyban segítették az orvos-író életének bemutatását. A harmadik kiadás megjelenésével a kiállítás részévé vált.

– Nagy rajongója vagyok minden helytörténeti dolognak, mivel saját magunk történetét ismerhetjük meg általuk. Ebből a regényből nagyon sok minden derül ki a korabeli Szabadkáról: a dualizmus korabeli Szabadkáról, később a királyi Jugoszlávia Szabadkájáról. Ilyen szempontból helytörténeti műként is jelentős helyet foglal el. Másrészt pedig kalandregényként is olvasható. Egy kalandos, érdekes, jól megírt, olvasható mű – mondta Hicsik Dóra a bemutatásra került könyvről.

A kiadvány megjelenését az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatta, a Minerva Könyvképzőben készült, és a Jakab és Komor tér 6. Egyesület kiadásában jelent meg. A könyvet közreadták Munk Artúr unokái: Aleksandra Munk Hesse és Stella Munk, akik jelenlétükkel megtisztelték ezt az eseményt.